Búcsúzom... off
2010. nov. 6. 6:39 - írta missreny1995Sziasztok!
Mint észrevehettétek mostanában nem nagyon szoktam írni új híreket a blogra.
Nos ennek az az oka, hogy nagyon kevés időm van, már kicsit meg is untam és mostanában nem kommenteltek alig nézeitek a bejegyzéseket, mert régen átlagosan 100-300 megtekintése volt a bejegyzéseknek most ez kb 30-100 között mozog.
A legnézetteb bejegyzésem a "Jön a Stereo2.0 új klipje" volt amit 1587-en néztetek meg (eddig).
A legkommenteltebb bejegyzés pedig "Justin Bieber és Sean Kingston közös dala" című bejegyzés volt bár erre sem jött sok mindössze 9.
Általában azért jött 1-2 komi a bejegyzésekre, de inkább annak örülök, hogy sokan olvastátok őket.
Az eddigi bejegyzéseket meghagyom. Nem törlöm ki a blogot, mert lehet, hogy egyszer-kétszer lesznek olyan dolgok amit mindenképp ki szeretnék tenni és lehet, hogy majd lesz hogy újra megjön a kedvem irogatni.
Most búcsúzom tőletek :)
Kihagyhatatlan dalok/klipek...
2010. okt. 17. 9:53 - írta missreny1995Ugye nyáron elég kevés posztot írtam így rengeteg olyan jó dal/klip kimaradt amit viszont érdemes lenne látni, meghallgatni. Plusz néhány olyat is beteszek amiről nem tudnék írni egy teljes posztot. Vannak köztük újabbak, de olyanok is amik már nyár elején megjelentek.
3OH!3 ft. Ke$ha - My First Kiss
Lady Gaga - Alejandro
Ke$ha - Take it off
Taio Cruz - Dynamite
Taylor Swift - Mine
Kustánczi Lia - Elképzelem veled
Szabó Zsófi - Deja vu
John the Valiant ft. Lola - Another Day
Egyenlőre ennyi. Ha eszembe jut még valami akkor azt folyamatosan beteszem. Ha van olyan klip/dal amit nem találsz meg a blogon és úgy gondolod mégis érdemes lenne arra, hogy mindenki tudjon róla akkor küld el kommentárba a YouTube linkjét amin megtalálható.
Ha holnap délután visszanézel megtalálhatod Bereczki Zoli Kerek egész és Rihanna Only Girl (In the world) című klipekről és a posztomat valamint még a héten mindenképp írok az X-Faktor első élő showjáról. Ha érdekel nézz vissza.
A Csillag Születik sztárjának első klipje
2010. okt. 17. 9:06 - írta missreny1995
Az vitathatatlan, hogy Horváth Tomi igazi közönségkedvenc volt a Csillag Születikben hiszen nem egyszer mentették meg a nézői szavazatok a kieséstől. Lassan egy éve annak, hogy feltűnt a tehetségkutatóban. Előtte sok más akkori versenytársa adott már ki klipet MC DC, Balogh Brigitta, Varga Viktor vagy Brasch Bence. Az ő debütálására elég sokat kellett várnunk, de a klipet elnézve és a dalt hallgatva azt mondom megérte. Tomi a többiekkel ellentétben nem szólóban építi a karrierjét hanem együttesben a HT3-ban. Tomihoz két másik tehetséges fiatalember csatlakozott Sima és Dave akikre szintén nem lehet panaszunk. A klip egy egyszerű imidzs klip lett valószínűleg, hogy szokjuk még az arcokat. Egyszerű, de mégis nagyszerű és elég eredeti maga az alapötlet is. A fiúk a YouTube-ra hétfőn tették fel a klipet ahol lassan meglesz a 10 ezer megtekintő. A VIVA-ban pedig szerdán debütált a klip. Tomi és Dave voltak bennt az Interaktív stúdiójában és elmondták, hogy a lemez is hamarosan kész lesz. Ahhoz pedig, hogy Tomi rettentő jó énekes kétség sem fér hiszen élőben előadtak egy dalt. Nekem nagyon bejön a klip és rengeteg pozitív véleményt hallok róla. Csak így tovább HT3.
Ismét új klip! Talán ezért szeretik annyira a tinisztárt?
2010. okt. 17. 8:55 - írta missreny1995
Mióta csak berobbant a köztudatba Justin Bieber sorba készíti a klipeket. Talán még egy év sem telt el azóta mióta megismertuk az ifjú sztár nevét és máris 8. videóját adta ki ami elképesztő hiszen van olyan előadó is aki évente 1-2 klipet készít csak. Talán, azért is szeretik annyian Justint, mert nem hagyja, hogy megszokjuk egy dalát, klipjét hanem mindig készít egy újat. Kb 2 hete került bemutatásra legújabb videója amely a U Smile című dalból készült és máris majdnem 7,5 millió megtekintője van a YouTube-on. Evvel a klippel Justin visszatért a sablonhoz a lányt meghódítós kliphez. Szerintem eléggé hasonló stílusú a klip, mint a Never Let You Go. Általában kritizálni szoktam, hogy mindig csak uyganazt a sztorit hozza, de most nem teszem hiszen az utobbi három klipjének semmi köze nem volt ehhez (Somebody to Love, Never Say Never, Love Me). A klip elég egyszerűen van összerakva. Nincsenek bonyolítva a helyszínek. Két helyszín van összesen a klipben. Egy elhagyott épület és valamiféle előadóterem. Nekem a klipben legjobban azok a részek tetszenek mikor Justin a zongoránál énekel. Egyébként mondhatja mindenki, hogy nem tetszik neki Justin zenéje, de azt, hogy tehetséges azt nem lehet tőle elvitatni. Aztán, hogy tartósan megmarad e ezen a szinten az majd úgyis eldől. Minden esetre ez Szép volt Justin.
Soha nem szerepeltek TV-ben mégis minden rekordot megdöntöttek
2010. okt. 16. 6:27 - írta missreny1995
A magyar hip-hop formáció a Children of Distance soha nem szerepelt a TV-ben mégis minden magyar rekordot megdöntöttek első hivatalos klipjükkel. Október 2.-án hozták nyilvánosságra a klipet és 1-2 nap elteltével már 60 ezeren megtekintették és naponta nőtt 10 ezret a nézettsége. Így most két hét elteltével már lassan 250 ezer megtekintője van a videónak és 1000-nél is több kommentárt tudhat magáénak. De nem csak ez a hír a fiúkkal kapcsolatban hanem az is, hogy hivatalosan október 4.-én megjelent 3. nagylemezük a 333km első helyen nyitott a MAHASZ Top 40 album listáján. De most térjünk rá egy kicsit a klipre. A klipet teljes egészében Gyöngyösön forgatták, külső helyszíneken, rengeteg deszkás és BMX-es szerepel benne. A klip rendezője Puskás Peti volt a sminkes pedig Tóth Gabi. A klip a fiúk legsikeresebb dalának az Emlékezz rám-nak az átdolgozásból született. A dalban egy fiatal tehetséges lány segédkezett a fiúknak Patty aki egyébként a lemez több dalában is énekel. A klipben a szerelmes párt Gáspár Kata és Eller Gusztáv játsszák. Nekem rettenetesen tetszik. A klipet egyébként jövő héttől a VIVA és a Music Channel is játszani fogja. A klip sikere vitathatatlan 1-2 negatív kommentáron kívül általában dicséreteket kap. Ha te is szeretnél beszerezni egyet a fiúk 333km című nagylemezéből akkor rendelj egyet a www.childrenofdistance.hu -n a fiúk hivatalos oldalán 1990Ft-ért ami a postaköltséget is tartalmazza vagy vegyél egyet az ország bármely Media Markt üzletében 2990Ft-ért. Egyébként, ha szabad ajánlom mindenki figyelmébe a Ha hallasz, a Sivatag illetve a Másról szól című számokat. Nekem ezek a kedvenceim a lemezről. Remélem sokan megveszitek. És ha nincs még programod mára és budapesti vagy esetleg el tudsz menni akkor találkozhatsz ma a fiúkkal élőben itt: Saturn Pest, Europark, 1191 Budapest, Üllői út 201-231. 15:00-16:00-ig ugyanis dedikálást tartanak illetve itt lehet először beszerezni a Children of Distance pólókat illetve sapkát és persze itt is megveheted tőlük a lemezt és rögtön alá is írathatod.
| Saturn Pest, Europark 1191 Budapest, Üllői út 201-231. | |
|
|
|
9 hónapig készült a magyar zenekar új klipje
2010. okt. 16. 5:57 - írta missreny1995
Először is 1000 bocsi, hogy már nagyon régen nem írtam ki frisseket csak nem nagyon volt időm :). De most úgy gondoltam, hogy semmiképp nem hagyhatom ki, hogy ezt kitegyem. Tegnap mutatták be a VIVA Interaktív című műsorában azt a klipet ami 9 hónapja készül. Az Anti Fitness Club - Angyal című klipjéről van szó. Rengeteget kellett vele dolgozni ugyanis az egészet green box-ban vették fel és animációkból áll. A klipet úgy harangozták be, hogy megreformálja a klipkészítés ám azért ebben kételkednék hiszen kevés olyan előadó van akik képesek ennyit várni arra, hogy kiadhassák a klipjüket. Az animáció pontosan úgy készült, mint a filmeknél. A munkálatok, azért is tartottak ilyen hosszú ideig, mert míg a filmeknél egész brigád készíti az animációkat ezen a kisfilmen egyetlen ember dolgozott. A dal arról szól, hogy mikor úgy érzed, hogy rosszra fordulnak a dolgok van, hogy onnan érkezik a segítség ahonnan nem is várnád. A klipben ez úgy van megjelenítve, hogy tűz jön ami felégethetné az egész erdőt, de hirtelen esős vihar támad ami alapesetben szintén rossz lenne, de most nem az hiszen eloltja a tüzet és megmenti az erdő fáit. Nekem nagyon tetszik a klip és szerintem bárki bármennyire is nem AFC fan, azért el lehet ismerni, hogy ebben rengeteg munka van. Persze mindenféle animációk és effektek nélkül is lehet hatalmasat alkotni, de ez majd a következő posztban :). Nekem minden esetre ez egy 10/10-es klip lett. (Bár hozzátenném, hogy megnéztem volna egy olyan, hogy a végén kiszabadulnak a fákból és zúznak egy hatalmasat, de így is fantasztikus lett :)) A forgatásról pedig több képet találtok a fiúk hivatalos oldalán.
VIDEO PREMIER! Először itt Eminem ft. Rihanna music video
2010. aug. 6. 6:55 - írta missreny1995
Alig néhány órája volt a VEVO-n Eminem és Rihanna közös klipjének a Love the Way You Lie-nak a premierje. Én személy szerint eddig is imádtam és agyonhallgattam a számot, nagyon tetszik. A videó is szuper lett. A híresztelések miszerint Megan Foxx szerepel a videóban beigazolódtak. Tényleg ő játssza a női szerepet a videóban. A videó egy olyan párról szól akik állandóan veszekednek, hazudnak egymásnak, olykor tettlegességig fajul a dolog, de a végén mégis mindig együtt maradnak, mert szeretik egymást. Úgy szokták mondani, hogy olyan veled se tudok élni, de nélküled még nehezebb. A dalszöveg is kb ugyanerről szól, hogy ha szeretsz valakit tökmindegy mit csinál, mert akkor sem tudsz rá haragudni. A videót egyébként magyar oldalak közül én tettem ki először *büszkefej*. Remélem nektek is tetszik a videó és a szám. Nekem ez a 10/10-es szint :)). Mondjuk egy kis hiba, hogy talán többször meg kell nézni a videót ahhoz, hogy teljesen megértsük, hogy miről szól. De egy ilyen jó számot 100× is meg lehet hallgatni. Please watch it and write comment. Ja és még valami. Rihanna-nak nem is áll rosszul ez a vörös haj. Sőt. Kifejezetten illik hozzá.
Justin Bieber video for fans!
2010. aug. 6. 6:45 - írta missreny1995
Justin a Love me című számához is készített egy klipet aminek én nagyon örültem, mert ezt a számot tényleg szeretem tőle :). A videó más lett, mint az eddigiek ugyanis ez nem is olyan hivatalos videó hanem csak úgymond megköszönte benne a fanoknak, hogy ennyire szeretik. A videót Justin hivatalos YouTube oldalára tette ki és a címe Love me (video for the fans). A videóban koncertfelvételek, backstage videók és rajongók szerepelnek. Szerintem jól összerakták. 4 napja tette fel a videót Justin és már több, mint másfél millióan nézték meg és 29 ezer komment érkezett rá. Az első napon mikor feltette 1 órával a közzététel után már 6 ezer kommentet lehetett találni a videó alatt és másodpercenként érkeztek az újabb és újabb hozzászólások. Na szóval nekem úgy ahogy tetszik ez a videó. Nektek bejön? Ja és felröppent egy hír vagyis maga Justin írta ki a twitterére, hogy "shoutout to my European fans...I will be seeing u soon UK, Germany, France, Italy, Hungary, Sweden, and the list goes ..." vagyis "Üzenet az európai rajongóimnak... Hamarosan látni fogom Angliát, Németországot, Franciaországot, Olaszországot, Magyarországot, Svédországot és a lista folytatódik..." Szóval valószínűleg jövőre jön hozzánk.
SP klippremier in the VIVA Megálló
2010. júl. 22. 10:15 - írta missreny1995
Sorry, hogy már kb ezer éve nem írtam csak élvezem a nyarat :D. Na, de ezt mindenképp szerettem volna kitenni. Pár perce volt SP új klipjének a Más volt-nak a premierje a VIVA-n a Hőálló Megállóban. Nos szerintem már néhány SP-ről szóló hírnél kifejtettem, hogy nem épp a szívem csücske, de a Más volt egészen más volt (na igen olcsó poén bocsi :D). Ez a szám volt amit úgy bírtam a Special-ról. Na jó volt még 1-2 ami tetszett, de főleg ez. Szóval mivel bírtam a számot, ezért nagyon vártam, hogy milyen klipet sikerült összerakni hozzá. És hát szerintem szuper lett. Az eddigi legjobb klip bár talán ezt azért mondom, mert a szám is tetszik. A klipet egyébként az a stáb készítette akik a Kérlek, hogy II-t is. A forgatás hajnalban kezdődött, hogy megfelelőek legyenek a fényviszonyok a táncos jelenetekhez amiket egy panelház tetején, napfelkeltében vettek fel. Szerintem az eddigi legjobb tánc mert ez nem annyira egyszerű mint ami a Kép maradszban vagy a Ne add felben van. A klip jelenetei a háztetőn a táncos rész, aztán amikor SP egy kórházi szoba szerűségben van és egy szikével vágja szét a képeket amiken a lánnyal van aki elhagyta őt (persze csak a klipben). A képek pedig mintha véreznének, gondolom ez azt szimbolizálja, hogy azzal, hogy elhagyta a lány sebet ejtett a szívén és így vérzik. Vannak emlékképek amikor még együtt vannak és boldogok, csókolózós jelent meg minden ami kell, aztán amikor SP egy ágyon vagy kanapén vagy miaz fetreng és szenved és a vége felé van még egy felé amikor a lány már egy másik pasival van akivel igazából nem boldog, mert bántja őt. SP azt mondta a klippel kapcsolatban, hogy egy olyan lánynak szól a szám akivel régen együtt volt és, azért hagyta el mert nem volt pénze. Na mindenesetre nekem tetszik. Nektek bejön??
Ismét új Justin Bieber klip
2010. jún. 20. 7:30 - írta missreny1995
Szándékosan hagytam utoljára ezt a klipet. Ennek egyik oka az, hogy ez a legújabb a ma frisselt klipek közül a másik pedig az, hogy mindenképp ezzel szerettem volna befejezni :D. Igazából nem is tudtam róla, hogy van Justin Bieber-nek ez az új klipje, de minden héten nézem a Billboard Top 50 Singles listáját és azon láttam meg, hogy ez is szerepel ott és klippel. Azonnal beírtam a keresőbe és megnéztem. És mit ne mondjak nagyon tetszik. Ennek egyik oka az, hogy végre nem az a csajozós klip a másik pedig az, hogy rengeteg táncos van benne :)). Vagyis szinte csak az. Ez Justin első olyan klipje ami nem sztoris. A klipben szerepel Usher is ami azért nem meglepő, mert a számban is énekel. Tényleg nagyon tetszik az egész, imádom. A szám annyira azért nem tetszik, de majd letekerem a hangerőt és csak a klipet nézem. Szép munka volt Justin. Ja és a másik pedig az hogy ő is táncol benne. Tényleg gratula hozzá ez nagyon jól össze lett hozva. Neked tetszik?
Tóth Gabi is új klipet forgatott
2010. jún. 20. 7:19 - írta missreny1995
Igen itt is el kell mondanom, hogy már régebben megjelent klipről van szó, de mindenképp szerettem volna írni róla, mert tetszik. A dal lényege annyi, hogy mindenkinek aki a médiában van bármi van szomorú, fáradt, mérges mindig a szépet és a jót kell mutatnia. Mindig elvárják tőle, hogy a legjobb formáját nyújtsa és, hogy jó képet vágjon mindenhez. És ez a szám azt fejezi ki, hogy ebből elég volt. Ő nem akar már mindig megfelelni mindenkinek. Szeretne úgy élni és azt csinálni ami neki tetszik és nem szeretne mindig jópofizni mindenkinek még akkor is, ha elege van az egész világból. Illetve, hogy mindenkinek van egy jó és egy rossz énje és a kérdés csak az, hogy milyen helyzetben melyik arcát mutatja. Ezt azok a részek mutatják be a klipben ahol Gabiból 3 van és úgymond már veszekednek egymással az énjei. A másik rész pedig ami hűen bemutatja a dal mondanivalóját az véleményem szerint az amikor Gabi a szeme elé tartja a saját szemét és akkor azon a kis papírcsíkon milyen szépen meg boldogan néz és mikor elveszi akkor pedig dühösen, mérgesen. Ez is azt jelenti, hogy van egy kép amit mutatnia kell, de közben pedig az nem a valóság. Neked, hogy tetszik a klip? Nekem nagyon bejön.
Szuper klippel tért vissza a Hooligans
2010. jún. 20. 7:06 - írta missreny1995Végre visszatért a Hooligans és egy szuper klippel meg is leptek minket. A klip címe Illúzió. A klipben érdekesen kicsavarták a fiúkat. Nem mondanám ezt egy sztoris klipnek. Szerintem ami legjobban megmarad az emberben a klipből az kb a 46mp-től kb egy percig. A többi felejthető viszont szerintem egy nagyon szuper képi világú klip. A dal nagyon fülbemászó. Talán nem annyira rockos, mint amit eddig megszokhattunk a fiúktól, de azért benne van a régi Hooligans stílusa is, tehát nem távolodtak el teljesen önmaguktól. A dalt egyébként már a klip előtt is játszották koncerteken tehát az igazi Hooligans fanoknak valószínűleg nem volt ismeretlen. A dalt egyébként előadták a VIVA Comet-en is egy kicsit másképp. Ugyanis csatlakozott hozzájuk az Idiot Side is. Szerintem szuper volt az egész és attól függetlenül, hogy kettő volt mindenből gitár, basszus, dob, énekes stb. egyáltalán nem lehetett azt hallani, hogy elcsúsztak volna egymástól stb. Egyébként annyira a Hooligans dalait nem szerettem viszont hallgattam aminek pedig az az oka, hogy egyszerűen imádom Csipa hangját hallani :D. Neked tetszik a klip?
Eminem legújabb klipje a Not Afraid
2010. jún. 20. 6:57 - írta missreny1995Igen ez a klip is már megjelent egy kisebb ideje, de erről is mindenképpen írni szerettem volna. Vagyis bevallom még csak most néztem meg először ezt a klipet az elejétől a végéig és megmondom őszintén, hogy nagyon tetszett. Úgy teljesen még nem értettem meg a klipet és a számot, a mondanivalót illetve a jelentéseket, de bevallom egy kicsit utánanéztem a szövegnek és a refrént megpróbáltam lefordítani. És úgy kb arról szól az egész, hogy bármi történjék vele nem fél elmondani amit gondol, nem fél elmondani a véleményét, szembe mer nézni saját magával és a tetteivel. A klip pedig szerintem teljesen hűen tükrözi ezt vissza. Én nem vagyok kimondottam hip-hop, rap rajongó tehát nem igazán szeretem az ilyen stílusú számokat, de ez most tetszik. Te mit gondolsz róla?
Fluor és SP közös klipje
2010. jún. 20. 6:43 - írta missreny1995
Tudom, hogy már régebben megjelent legalább egy hete vagy még több is, de mindenképp szerettem volna róla írni, mert nagyon tetszik. Szóval először a klippel kezdem. A klipnek igazából nem nagyon van sztorija, egyszerű színes hátterek előtt énekelnek a fiúk. A klipnek nagyon bejön a színvilága, ezek a neon színek abszolút közel állnak hozzám. Én is nagyon szeretem őket. A klipben úgy tudom a fiúk a saját ruhatárukból válogattak tehát nem stylist állította nekik össze. És akkor itt van egy kérdésem. Hogy SP mindig abban a kék Supra sapijában van? Nem azért mondom, mert nagyon jó az a sapi, de tényleg szinte mindenhol abban látni. A dal nekem főleg a pörgős üteme miatt tetszik és nagyon könnyű megjegyezni a szöveget is. Én kb 2× meghallgattam és már kívülről fújtam az egészet. A dal egy olyan fiúról szól aki nagyon szeret bulizni és ugye flörtölget meg minden és mindig azt hiszi, hogy az igazit találta meg. És úgymond SP a jófiú aki pedig azt mondja, hogy persze csináljon amit akar, de lehet hogy egyszer így tényleg az igazit szalasztja el. Nekem ez a klip 10/10-es, mert tényleg hibátlan. Ja és nekem is kell egy olyan partyszemüveg. Neked, hogy tetszik?
VIVA COMET 2010: AND THE WINNER IS...
2010. jún. 18. 6:31 - írta missreny1995Na máris itt vagyok és írom a nyerteseket. Úgy írom, hogy írom a kategóriát és egyből mellé, hogy ki nyert. Aztán pedig alá a jelölteket. A végén én pedig leírom a véleményem, hogy kinek adtam volna a díjat vagy hogy örültem e hogy azok kapták akik. Ja még egy komment. Abban a sorrendben írom ahogy átadták.
Legjobb Videóklip: Hien - Túl szép
Jelöltek:
Hien - Túl szép
SP - Kép maradsz
Symbien ft. Lola - Callin
Noémi Virág - Melletted ébredek
Zséda - Ajtók mögött
A Magyar Könnyűzenéért: Neoton Familia
Legjobb Új Előadó: BNF
Jelöltek:
Adri
BNF
InterYou
Mon Cheri
Stereo 2.0
Legjobb Női Előadó: Barbee
Jelöltek:
Barbee
Lola
Hien
Bartók Eszter
Noémi Virág
Legjobb Férfi Előadó: SP
Jelöltek:
Ákos
Fekete Dávid
Király Viktor
L.L. Junior
SP
Legjobb Együttes: Anti Fitness Club
Jelöltek:
Anti Fitness Club
BNF
Idiot Side
Josh & Jutta
Unique
Véleményem a nyertesekről. Sorban írom a kategóriákat ahogy kiosztották.
Ugye először a klipet adták ki. Én itt Zsédának drukkoltam már csak azért is mert az ő klipjének olyan igazi mély mondanivalója van és olyan problémát dolgoz fel ami tényleg mindennapos, de sokan mégsem vesznek róla tudomást. A Könnyűzenéért díjhoz nem tudok hozzászólni. De jó hogy a Neoton Familia nyerte, mert tényleg olyan slágereik vannak amit szerintem mindenki kívülről fúj. Aztán legjobb új előadónál én Stereo 2.0-nak drukkoltam és nagyon mérges lettem, hogy a BNF vitte el. (Bevallom akkor azt kivántam hogy együttesbe nekem mindegy ki nyeri csak ne ők :DD). Női előadóban sem Barbee-nak adtam volna a díjat hanem Noémi Virágnak vagy esetleg Hiennek. Férfi kategóriában én is SP-re szavaztam, de csak mert nem tudtam eldönteni kire és SP az akit úgy ahogy szeretek meg gondoltam úgyis ő nyer akkor rá szavazok :DD. Együttesben én az AFC-nek szurkoltam vagy még esetleg az Idiot Side-nak. De nagyon örültem, hogy az AFC nyerte.
Összeségében megmondom őszintén nem vagyok elégedett a nyertesekkel.
Nektek mi a véleményetek a nyertesekről? Örültök nekik? Melyik kategóriában adtátok volna másnak a díjat?
VIVA COMET 2010: SHOOOOW
2010. jún. 18. 6:16 - írta missreny1995
Nos tegnap megvolt a 10. VIVA Comet gála. Most először még nem a jelöltekről és a nyertesekről szeretnék írni hanem magáról a showról iletve a bevonulásról. Na most az első kérdésem az, hogy Debreczeni Zita minek kellett oda? Már elnézést jó szép volt meg minden, de egyszerűen nem illett oda. Nem is tudott beszélni. Ha min. 30× nem beszélt félre akkor egyszer sem. Na jó persze nincs benne gyakorlata, de akkor miért őt kellett hívni? Na meg az interjúztatása meg főleg szuper volt. Kérdezett valamit és akkor odatartotta a mikrofont mondott bele a személy két szót és még mondaná tovább ő meg már kérdezi a következőt, aztán jó szórakozást és ennyi. Szuper.
Na a másik meg az, hogy szerintem igazából annyira senki sem gyötörte túlságosan meg magát a bevonulási ruha kiválasztásánál. Ha lehet így fogalmazni Brasch Bence majdhogynem tréningruhában volt.
A nők között volt 1-2 aki érdekesebbet vett fel, de annyira nem. És most előre elnézést kérek, ne kövezettek meg én is imádom SP-t, de az a zöld ing vagy mi volt az egyszerűen nevetséges volt rajta.
A legötletesebb bevonulás az AFC-é volt akik chopperbicókkal vonultak be. Ezt mindenképp díjazni kell és mondjuk a legötletesebb ruhát Kustánczi Liának és Varga Viktornak adnám. Talán ők voltak akik úgy tényleg valami látványossal készültek.
A showról meg a fellépésekről csak annyit, hogy nem voltak rosszak. Nem szeretnék minden fellépéshez nagyon kommentet fűzni csak 1-2 emelnék ki. Na a Bad Boyz elég rövid fellépéssel jött. Még elnéztem volna egy darabig. Meglepett, hogy a BNF mennyire tisztán játszotta az Éld át-ot. Mondjuk én egyszer észrevettem egy hamis hangot. Aztán Lola fellépőruhája nagyon tetszett. A Hooligans ft Idiot Side is sztem jó volt. Szuper volt, mert bár mindenből kettő volt gitár, basszus, dob, énekes mégis nagyon jól egyszerre csinálták és nem hallatszottak, hogy elcsúsznak egymástól vagy ilyesmi. Na jó Barbee fellépését nem szeretném leszólni, de egy kérdésem ezzel kapcsolatban lenne. Miért a táncosok voltak feltűnő ruhában és Barbee pedig egy sötétben ami alig látszott? Szerintem így egyáltalán nem ő volt a középpontban pedig ugye az fontos. Hien fellépése tetszett főleg az az ötlet hogy leveszi az a hercegnőruhát meg ilyesmi. Egy kicsit szerintem lehetett is rá számítani, hogy le fogja venni. Na aztán Fekete Dávidnak a táncosai nagyon tetszettek meh a fellépése is. És szerintem sokkal tisztábban énekelt, mint Király Viktor. Hát a Rami ft SP nagyon komoly volt :DDD. Cascada szerintem jó volt. Énekelt zene nélkül is szóval lehetett hallani úgy is a hangját és úgy is szuper. És akkor most megint egy kérdés. Akkor most Cascada és csak egy nő énekel vagy a Cascada és van mellette más is? Mert én csak őt láttam most is :D. Az AFC fellépése nagyon szuper volt. A VIVA Allstars is jó volt. És a végén amikor Ben felfeküdt a közönségre :DD. Nagyon komoly volt.
Ha valaki még nem tudja kik nyernek akkor hamarosan írom ki.
Második klip a BNF-től!
2010. jún. 11. 5:53 - írta missreny1995
Na tudom, hogy már régen megvolt a BNF klipjének a premierje, de eddig nem volt fent a klip az interneten, mert VIVA exkluzív volt vagyis csak a VIVA játszhatta és csak a VIVA hivatalos oldalára kerülhetett fel. De most már fent van a YouTube-on. A klipet, mint tudjuk a Bűnös című számhoz forgatták. Ennek a számnak már régebben hoztam egy verzióját. Azt csak Nick énekli. Viszont a klipes verzióban Frank is énekel. Szerintem neki is jó hangja van. Még mindig emlékeztet valami régi számra a dallam és főleg a refrén részeknél. A klip szerintem jó lett. Egyszerű és érthető sztorija van. A klipben szereplő lány és Nick együtt vannak. Sok szép emlék köti őket egymáshoz. Aztán egy szám felvételén vagyunk. A lány hívogatja és hívogatja Nick-et. Amikor ő pedig végre felveszik összekapnak. A csajszi pedig összepakol és elmegy. Az elrabló lovag pedig nem más, mint Bat. A sztoriból Frank egy kicsit kimaradt, de ő pedig énekel a számban szóval szerintem teljesen egyensúlyban vannak. Na jó Nick egy kicsit többet szerepel benne és egy kicsit többet is énekel. Ja és ebben a BNF klipben végre feltűnik a dobos is. Nekem összességében tetszik a klip és a szám is. Ugye ti is szavaztatok már a BNF-re? Még nem? Akkor gyorsan tegyétek meg, mert szombat éjfélkor véget ér a szavazás. Azt se feledd, hogy nem csak a Legjobb Új Előadó, de a Legjobb Együttes kategóriában is esélyesek a srácok. Nektek, hogy tetszik a klip, a szám? Jobb mint az Éld át?
BRAVO OTTO: AND THE WINNER IS...
2010. jún. 6. 5:16 - írta missreny1995Nos már írtam a BRAVO Otto eseményekről. Fergeteges show lehetett. Sajnos én sem mehettem. Most itt vannak a jelöltek és, hogy kik vitték el a díjat. Úgy írom ki, hogy a kategória, mellé a nyertes és aztán a jelöltek.
Az Év Férfi Előadója: SP
Jelöltek:
- SP
- Puskás Peti
- Király Viktor
- Fekete Dávid
- L.L. Junior
Az Év Női Előadója: Tóth Gabi
Jelöltek:
- Lola
- Tóth Gabi
- Dukai Regina
- Kovácsovics Fruzsi
- Hien
Az Év Együttese: Anti Fitness Club
Jelöltek:
- Anti Fitness Club
- The Grenma
- Idiot Side
- Hooligans
- Belga
Az Év Klipje: SP - Kép maradsz
Jelöltek:
- SP - Kép maradsz
- Ádok Zoli - Sebesült szív
- Hien - Túl szép
- Tóth Gabi ft. Tomi AFC - Mi a szívemen a számon...
- Lola - Féktelen éj
Az Év Felfedezettje: Brasch Bence
Jelöltek:
- BNF
- Compact Disco
- Stereo 2.0
- Brasch Bence
- InterYou
BRAVO IDOL: SP
Kis összegzés aztán jöhetnek a külföldi nyertesek. Nos mint mindig SP most is tarolt bár talán lett volna más is akinek Idol-t lehetett volna adni. Most ebbe ne menjünk bele. Én másnak adtam volna. Igazából örültem a nyerteseknek főleg az Anti Fitness Club-nak és örülök, hogy Tóth Gabi is nyert. Már igazán megérdemelte. Ezen kívül szerintem nem nagyon voltak meglepetések a nyertesekkel kapcsolatban. Na most jöjjenek a külföldi nyertesek.
Az Év Férfi Előadója: David Guetta
Jelöltek:
- Nick Jonas
- David Guetta
- Timbaland
- Flo Rida
- Jay Sean
Az Év Női Előadója: Lady GaGa
Jelöltek:
- Lady GaGa
- Miley Cyrus
- Rihanna
- Shakira
- Beyonce
Az Év Együttese: Jonas Brothers
Jelöltek:
- 30 Second To Mars
- Jonas Brothers
- Tokio Hotel
- The Black Eyed Peas
- Green Day
Az Év Klipje: Miley Cyrus - Party in the USA
Jelöltek:
- P!nk - Funhouse
- Lady GaGa - Bad Romance
- Jay-Z ft. Alicia Keys - Empire State of Mind
- Miley Cyrus - Party in the USA
- Rihanna - Russian Roulette
Az Év Felfedezettje: Justin Bieber
Jelöltek:
- Ke$ha
- Justin Bieber
- Taylor Swift
- Pixie Lott
- The Veronicas
BRAVO OTTO: HATTTALMAS SHOW
2010. jún. 6. 4:57 - írta missreny1995
Na tegnap leforgott a 18. BRAVO Otto. Hogy ti se maradjatok le egy kis infó, hogy mik is történtek. Hát hatalmas tömeg volt a West End City Center-nél. A BNF, az AFC és Brasch Bence még a kezdés előtti utolsó pillanatokban is autogramokat osztogattak. A show elején bemutatták a NIKE ifjúsági válogatottját. Aztán meg is kezdődhetett az igazi buli. Aztán egy újabb váratlan meglepetés. Ugye mindenki mondta, hogy nagy show lesz szóval ki ne akart volna elmenni? Hát Győzike tuti ott volt. Bizony még le is fotózták. Hát ezek után már ki ne lett volna ott? A díjkiosztó Ádok Zoli showjával kezdett akinek a táncát már pár napja a NEON.hu is bemutatta és meg is volt az eredménye. A tömeg egy emberként táncolta a koreográfiát. Nos mostmár csak gyorsan írom. Ezek után bejelentették az év énekesnőjét aki tényleg nagyon örült ennek. Aztán a BNF lépett színpadra majd jött az év klipje. Aztán Brasch Bence szédített meg minket. A Szívem nem hátrál című slágerét énekelte mikor egy rajongót a színpadra rántott és megcsókolta. Hát neki biztos élmény volt az Otto. Színpadra lépett még a No Thanx exfrontembere Erik is. Aztán a legjobb együttes és legjobb férfi előadó díját hirdették ki. Aztán az AFC nyomott HATTTALMAS show és kiderült ki lett az Idol. Lola és Tóth Gabi közösen léptek fel méghozzá a Telephonet adták elő. Aztán jött SP fellépése is. Aki mellé egy dal erejéig Fluor is felment. Először élőben a Partyarc. A nyerteseket a következő bejegyzésben találjátok. Mellékeltem egy fotót az Otto blogról csak, hogy lássátok mekkora is volt a tömeg.
Klip premierek
2010. máj. 30. 6:33 - írta missreny1995Sziasztok! Most csak egy nagyon rövid bejegyzés erejéig jövök. Jövőhéten 2 várva-várt klipnek lesz premierje a VIVA Interaktív című műsorában. Mindenki nézze, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon jó lesz mind a két klip. Legalábbis az előadók neve ezt garantálja. Nos szóval akkor az időpontok. Te melyik klipet várod jobban?
június 2. (szerda) BNF - Bűnös
június 3. (csütörtök) Fluor ft. SP - Partyarc
Én bevallom személy szerint a Fluor ft. SP klipet jobban várom, de azért kiváncsi vagyok már arra is, hogy az Éld át után lesz e mégegy olyan jó klipje a BNF-nek. A szám mindenesetre garantálja :) Nos addig is itt van a BNF - Bűnös dalszöveggel csak a szám és az a videó amit Fluor tett fel "előzetesnek" a partyarcról.
